Hírek
2015. December 17. 07:36, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Várhatóan a budapesti nők élnek a legtovább
Továbbra is az ország nyugati felén és a városokban élő nők számíthatnak a leghosszabb életre, az ország nyugati és keleti felén, illetve a városokban és a kis településeken élők életesélyei különbözőek
- írja a Magyar Idők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira hivatkozva.
Az újság csütörtöki cikkében ismerteti: az a magyar állampolgár, aki tavaly született, átlagosan várhatóan 75,6 évig él a KSH adatai szerint, ami négy évvel haladja meg a 2001-es és hat évvel az 1990-es adatot. A nyugat-európai országokat még mindig nem sikerült beérni, például 2010-ben a várható élettartam közti különbség születéskor az osztrák és a magyar férfiaknál éppúgy hét, a nőknél pedig öt év volt, mint húsz évvel korábban.
Az országon belül Budapesten a férfiaknak és a nőknek is az átlagosnál jobbak az életkilátásaik: egy fiú újszülött előtt több mint 74, egy lány előtt pedig majdnem 81 év állhat.
Az újszülött fiúk közül az országos átlagnál magasabb, több mint 72,1 életévre számíthatnak Veszprém, Zala, Győr-Moson-Sopron, Pest, Fejér, Csongrád, Baranya, Vas, de még Hajdú-Bihar megyében is, a többiben azonban a férfiak születéskor várható élettartama nem éri el az országos átlagot, sőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében születettek átlagosan a 70. születésnapjukat sem érik meg.
Bár a lányok összességében hosszabb életre, 78,9 évre számíthatnak, életkilátásaik az egyes megyékben a fiúkéhoz hasonlóak: Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Hajdú-Bihar, Pest, Zala, Heves és Fejér megyében esélyesek az átlagosnál hosszabb életre, a többiben várhatóan nem élnek tovább 79,2 évnél. A lányok esetében is a borsodiak helyzete a legkevésbé jó, várható élettartamuk mindössze 77,7 év.
Az sem mindegy, valaki városba vagy községbe születik-e. A városi fiúk ugyanis majdnem két évvel hosszabb életre számíthatnak, de a lányoknál is van fél év különbség a városban élők javára.
Bálint Lajos, a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa szerint alapvetően a társadalmi, iskolázottsági és munkaerőpiaci különbségek tükröződnek vissza a különbségekben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
