Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2020. Február 25. 18:09, kedd | Belföld
Forrás: mti

Több generáció köszönheti a lelkét Csukás Istvánnak

Több generáció köszönheti a lelkét Csukás Istvánnak

Több generáció köszönheti a lelkét Csukás Istvánnak - emlékezett a hétfőn elhunyt alkotóra Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója az M1 keddi műsorában.

Az igazgató elmondta, hogy Csukás Istvánnál a kezdő- és a végpontot is a gyerekek őszintesége, lelkivilága és szeretete jelentette. Ő maga is olyan volt, mint egy hatalmas gyermek - fogalmazott Őze Áron.

Kiemelte, hogy Csukás István költőnek indult, gyönyörű versei vannak, az anyaköltészete páratlan a világon. Akkor kezdett el a gyerekeknek írni, amikor a Móra Kiadóhoz került - emlékeztetett.

A 2014-ben alapított Csukás István-díjról elmondta, hogy a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom fellendítése és az összefogás érdekében hozta létre. Ennek lett névadója, valamint az alapítvány kuratóriumának elnöke Csukás István. Őze Áron kitért arra is, hogy minden évben kiírnak egy pályázatot, ami a színházi területre vonatkoztatva kifejezetten a kortárs íróknak szól.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében

Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.

2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld

Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan

Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.

2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld

Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden

Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.