Hírek
2019. Május 14. 08:53, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Rekordot dönthetnek idén is a nyári táborozók
Az előző évhez képest 10 százalékkal többen - várhatóan több mint 215 ezren - táboroznak majd az idei nyáron a www.taborfigyelo.hu eddigi adatai szerint.
Tóth Béla, a portál vezetője az MTI-hez eljuttatott összegzésében kiemelte: a szülők közel fele még nem választott tábort gyermekének, így a következő hetekben "igazi rohamra" lehet számítani a megmaradt helyekért.
Kifejtette: tavaly átlépett egy lélektani határt a táborozó gyerekek száma, több mint 200 ezer diák töltötte a vakáció legalább egy hetét valamilyen gyermektáborban, de a növekedés nem állt meg.
Az idei előrejelzések még ezt a rekordot is meghaladják, várhatóan több mint 215 ezer gyermek fog táborozni idén. Ennek egyik oka, hogy a családok anyagi lehetőségei egyre több helyen engedik meg, hogy táboroztassák gyermeküket, illetve a szülők egyre inkább felismerik a táborok gyermekfelügyelet melletti pozitív hatásait - mondta el Tóth Béla.
Hozzátette: a növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítását irányozták elő, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azon gyermekek is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.
Tóth Béla kitért arra is, hogy a jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn közel ezer táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. Azt látni kell - magyarázta-, hogy a hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ott alvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint - ismertette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
