Hírek
2018. Július 17. 11:34, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Prostituáltakat futtatott itthon és külföldön is egy szegedi férfi
Prostituáltakat futtató szegedi férfi ellen indult eljárás, a bíróság ügyészi indítványra elrendelte a gyanúsított letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen erőszakkal, illetve fenyegetéssel elkövetett kerítés, valamint kitartottság bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.
A gyanú szerint a férfi 2015 decemberétől előbb Belgiumban, majd Németországban és Dániában bérelt apartmanokban biztosított lehetőséget egy szegedi nőnek arra, hogy prostitúciós tevékenységet folytasson. Egy másik szegedi nőt fenyegetéssel, majd fizikai erőszakkal vett rá arra, hogy előbb Szegeden, majd Németországban dolgozzon prostituáltként.
A felügyelete alatt álló sértettek a keresetüket rendszeresen hazaküldték neki. Azért, hogy a bűncselekményekből származó pénzt elrejtsék a hatóságok elől, azt részben a férfi hozzátartozójának utalták át.
A folyamatosan fenyegetett nőknek naponta telefonon be kellett számolniuk bevételeikről, a férfi több alkalommal ki is utazott hozzájuk, hogy a megkeresett pénzt elvegye és személyesen felügyelje tevékenységüket.
A bíróság a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és az eljárásban részt vevő más emberek megfélemlítésének veszélye miatt - nem jogerősen - elrendelte a külföldön már elítélt férfi letartóztatását - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
