Hírek
2014. Február 25. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Paksi erőmű - Németh Lászlóné: 13 százalékkal olcsóbb áram

A számítások szerint 13 százalékkal csökkenthető lesz a villamos energia ára, ha Pakson megvalósul a kapacitásbővítés, azaz megépül a tervezett két erőművi blokk; ez a gazdaságélénkítést, a befektetők vonzását segíti - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter paksi sajtótájékoztatóján hétfőn.
A paksi atomerőmű biztonságosan, kiszámítható módon és megfizethetően működik, nem lehet kérdés a kapacitás-fenntartás szükségessége - jelentette ki a miniszter. A magyar vállalkozások számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek a beruházásban - hangsúlyozta, jelezve: az orosz fél a leendő beszállítókat pályázatni fogja, Magyarországnak azonban ebben véleményezési, felül bírálati joga van.
Németh Lászlóné hozzáfűzte: a beruházás számos gyártó- és szolgáltató vállalatnál, valamint a szükséges szakmai utánpótlás-képzés révén az oktatásban is jelentős számú munkahelyet teremthet. A 40 százalékos magyar beszállítói részvétel a hazai
vállalatok árbevétel-növekedését eredményezi, amely az 1200 milliárd forintot is meghaladhatja, ez számottevő adóbevételt hoz az államháztartás számára is - jegyezte meg. A nemzeti fejlesztési miniszter szólt arról, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a források hatvan százaléka gazdaságfejlesztést szolgál, véleménye szerint ez az erőmű-beruházásra való felkészülést is segítheti. Az MTI kérdésére úgy vélekedett: kifejezetten erre a célra keretet kellene nevesíteni, de az általános vállalkozásfejlesztési programokban is találhatnak forrást a leendő beszállítók.
Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója arról számolt be, hogy az MVM Csoport felkészült a "21. század legnagyobb beruházására", mindent megtett azért, hogy "a jövő munkáltatójává váljon", hiszen a kapacitás-fenntartás szakemberigénye 8-9 ezer főre tehető. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a Paksi Atomerőmű jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az MVM Csoport a hazai és regionális energetikai piac meghatározó és eredményes szereplője legyen. A társaságcsoport az ország harmadik legnagyobb vállalata, az elmúlt négy évben 500 milliárd forint, vagyis az új blokkok létesítési költsége mintegy hatodának megfelelő összegű adó, járulék és osztalék befizetésével járult hozzá a költségvetéshez - tette hozzá.
Nagy Sándor, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy megkezdődött a lehetséges hazai beszállítók, alvállalkozók körének azonosítása, eddig közel 400 cég jelezte részvételi szándékát a blokkok létesítésében. Az MVM Paks II. Zrt. felméri a vállalkozások szakmai teljesítőképességét, minősítési rendszerüket, a jogi és műszaki feltételek meglétét, a rendelkezésre álló humán erőforrást, az alvállalkozói kapcsolatokat, az elért szakmai teljesítményeket, referenciákat. A társaság segít a hazai vállalkozásoknak felkészülni a nukleáris beszállítói minősítés megszerzésére is.
A 2013 végi, 2014 eleji tájékoztatássorozat eredményeként elkészült vállalkozói listára önkéntes jelentkezés alapján felkerültek tervező, tudományos kutatást végző, építőipari vállalkozások, gépészettel, irányítástechnikával foglalkozó cégek egyaránt. Ezt a listát a potenciális beszállítókkal folyamatosan bővítik - mondta Nagy Sándor az MTI-nek.
Az MVM Csoport hétfőn kiadott sajtóközleménye szerint az erőműberuházás gazdasági-társadalmi hatását az is jól szemlélteti, hogy az atomerőmű építése előtt Paks község lakossága alig 13 ezer volt, az azóta városi rangra emelt településen jelenleg több mint 20 ezren laknak. A megyében a jövedelmek is magasabbak, a dél-dunántúli régióhoz képest majdnem 15 százalékkal, köszönhetően az atomerőmű pozitív gazdasági hatásainak. A szolgáltatások iránti fizetőképes lakossági igény számos vállalkozásnak is megélhetést nyújt - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A kommüniké arra is kitér, hogy az atomerőmű hosszú évek óta kiemelt figyelmet szentel a térség fejlesztésének is: ezért 2011-ben külön szervezetet hozott létre ennek koordinálására.
A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány 2011-2014 között évente 500 millió forinthoz jut az alapító MVM Paksi Atomerőmű Zrt-től. Alapítása óta mintegy 1,45 milliárd forintot ítélt oda a pályázóknak, ezek a támogatások összesen 10 milliárd forint fejlesztést generáltak az érintett térségekben - emeli ki a dokumentum.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.