Hírek
2012. Július 04. 08:12, szerda |
Belföld
Forrás: MNO
Nyugdíjba küldik a 62 év feletti kórházigazgatókat

Lapunk úgy értesült: az oktatásügyi és egészségügyi reform során távozniuk kell a 62 év fölötti kórházigazgatóknak is. Ez számos vezetőt érint majd.
Matolcsy György még június 14-én jelentette be, hogy az egészségügyi és oktatásügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, s a 62 év felettiekre a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik majd. Később ezt a kormányszóvivő finomította. Giró-Szász András úgy fogalmazott: további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.
Pár nappal később Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azt nyilatkozta: az egészségügyre nem vonatkozhat a kötelező nyugdíjazás, és ezt fogja képviselni a tárgyalásokon. Az MNO információi szerint a kórházigazgatók esetében mégis ezt a megoldást választják. Ez számos igazgatót érint, így például dr. Kásler Miklóst, az Országos Onkológiai Intézet vezetőjét vagy Golub Ivánt, az Uzsoki utcai kórház főigazgatóját is. A korhatár nyilvánvalóan az új pályáztatásokra is vonatkozik majd.
A Nemzetgazdasági Minisztérium nem cáfolta értesülésünket, csak annyit közöltek, hogy még egyeztetések, modellezések folynak, így ebben a fázisban nem áll módjukban tájékoztatást nyújtani. Az ügyben megkerestük az erőforrástárca egészségügyi államtitkárságát is, írásbeli kérdéseinkre azonban még nem kaptunk választ.
Az új alaptörvény szerint a bírák szolgálati jogviszonya az eddigi 70. életév helyett az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig – tehát 62 éves korukig – állhat fenn. Az idén összesen 274 bíró vonul nyugállományba. Ebben a kérdésben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Bíróságánál.
Az Európai Bizottság arra szeretne további biztosítékokat kapni, hogy a bírák nyugdíjazásának új szabályozása nem diszkriminatív, a magyar kormány viszont úgy gondolja, hogy mivel az általános nyugdíjkorhatárt akarja érvényesíteni az igazságszolgáltatásban is, ezért az „definíciószerűen nem lehet diszkriminatív” – mondta el korábban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.