Hírek
2011. Október 10. 07:41, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Nem voltak olyan kegyetlenek, mint ahogy azt állították róluk

A spanyolok keltették az inkák „rossz hírét”, akik távolról sem voltak olyan kegyetlenek hódításaik során, mint ezt a 16-17. századi beszámolók állítják.
Derült ki perui és amerikai antropológusoknak köszönhetően, akik kutatásaikról az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban számoltak be.
Az inkák által létrehozott állam a mai Ecuador, Peru, Bolívia, Chile és Argentína területén helyezkedett el. A 15. század végére már 1 millió 140 ezer négyzetkilométer kiterjedésű birodalmat mondhattak magukénak, amelyben 10 millió ember élt. Eredményeiket erős hadseregüknek és jól szervezett közigazgatásuknak köszönhették.
A Dél-Connecticuti Állami Egyetem és a Cuzcói Nemzeti Kulturális Intézet munkatársai Cuzco, az egykori inka főváros melletti 150 kilométeres körzetben, 11 helyszínen feltárt 454 csontvázat vizsgálták meg háborús sebesüléseket keresve - olvasható a Science News tudományos hírportálon.
A temetkezések a Kr.u. 600 és 1532 közötti időszakból származnak. A kutatók mindenekelőtt fejsérüléseket kerestek, amelyek furkósbottól, harci szekercétől és egyéb korabeli fegyverektől származhattak. Az inkák megjelenése előtti időkben, 600 és 1000 közötti időszakban élt 36 személy közül csupán egynél fedeztek fel ilyen fejsebet. Ahogy terjeszkedett az Inka Birodalom 1000 és 1400 között, nőtt a háborús fejsebek aránya is: 199 személyből ötnél mutatták ki, ez a vizsgált csontvázak 2,5 százaléka. Az Inka Birodalom fénykorában, 1400 és 1532 között ez az arány már 7,8 százalékos volt, 219 megvizsgált csontváz közül 17-nél mutattak ki fejsérülést.
Mint a kutatók rámutatnak, annak ellenére, hogy növekszik a harci sebesülések aránya, az ilyen sérülések viszonylag ritkák. „Úgy tűnik, hogy az inkák hódításaik során inkább a vértelen terjeszkedést és az ideológiai kontrollt preferálták” – hangsúlyozta Valerie Andrushko, a Dél-Connecticuti Állami Egyetem antropológusa.
Így diplomatacsapatot küldtek előőrsnek, hogy ajándékokkal kedveskedjenek a helyi vezetőknek és felajánlják katonai védelmüket. A javaslat elfogadása az inkáknak való behódolást jelentett, miközben az inka hadsereg a diplomáciai küldetés során a közelben várakozott, hogy világossá tegye, mi is történik azokkal, akik nem fogadják el a kecsegtető ajánlatot.
Mint Valerie Andrushko és Elva Torres, a Cuzcói Nemzeti Kulturális Intézet antropológusa rámutat, vizsgálataik alátámasztani látszanak azokat a véleményeket, amelyek szerint az inkák nem feltétlenül a fegyverek segítségével bővítették birodalmukat. (pr)
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát