Hírek
2012. Február 08. 13:43, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Munkahelyteremtés tízmilliárd forintból - öt és félezer új állás születhet
Munkahelyteremtő beruházások támogatására tízmilliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a közrádióban elmondta: idén megduplázták a tavalyi keretet, a pénzből öt és félezer új munkahely jöhet létre a kis-és középvállalkozásoknál és tízezer meglévő állást is sikerül így megőrizni.
Öt és félezer új munkahely jöhet létre a kisebb cégeknél és tízezer meglévő állás maradhat meg az NGM munkahelyteremtő pályázata segítségével - mondta Czomba Sándor államtitkár a közrádióban. A pályázatokat február 8-tól március végéig nyújthatják be vállalkozások, a döntés pedig legkésőbb május 20-ig megtörténik – közölte az államtitkár.
Czomba Sándor szerint nagyjából 6-800 vállalkozás pályázhat sikeresen, a cél az, hogy elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban működő, illetve oda beruházó cégek nyerjenek. Ettől függetlenül a kiírás az egész országra érvényes, csak a támogatás intenzitása magasabb a nehezebb helyzetben lévő térségek esetében. Tavaly a pályázók több mint nyolcvan százaléka mikró-, illetve kisvállalkozás volt, akiknek a kormányzat a leginkább segíteni akar a támogatással.
A pályázati feltételek közé tartozik többek között, hogy az indulóknak száz százalékosan végre kell hajtania a bérkompenzációt, valamint legalább két fő felvételével kell járnia a létszámbővítésnek. Az is előnyt jelent a pályázónak, ha olyan személyt akar alkalmazni, aki már régóta elvesztette a munkáját. Egy ember után alapesetben 1,4 millió forintot lehet nyerni, amit nem bérre és járulékra, hanem munkahelyteremtésre kapják a cégek, például gépeket lehet belőle venni vagy az infrastruktúrát fejleszteni.
Az új munkahelyet legalább két évig, a beszerzett gépeket pedig három évig meg kell tartani. Az alaptámogatás félmillióval nő, ha a vállalkozás regisztrált álláskeresőt vesz fel, további 300 ezer, ha az új munkatársroma származású és még 300 ezer, ha a munkahelyet a leghátrányosabb helyzetű térségben létesítik.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
