Hírek
2011. Szeptember 29. 14:53, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Story Online
Íme, a szépség új gyermeke!
Jessica Alba második gyermekáldásából is azonnal pénzt csinált, és címlapon mutatta meg nemrég született babáját.
Bő három évvel Honor első képei után, Jessica Alba, és nevéhez hű férje, Cash Warren újabb szép kerek összeget kapott az OK! magazintól. Ezúttal második gyermekük, Haven első pózolása ért több milliónyit, aminek pontos értékét nem merte egyik fél sem nyilvánosságra hozni. De valószínűleg többet hozott a pici, mint anno nővére, ugyanis ma már nem ér ugyanannyit másfél millió dollár. Mindenesetre az biztos, hogy a hathetes kislány nagyon cuki. Illetve hála az égnek, ő tud mosolyogni is, és nincs olyan szigorú tekintete, mint Honornak volt.
Az exkluzív fotó mellé természetesen egy interjú is megjelent a friss kétszeres anyukával. Melyben megfejtésre került a da Vinci-kódtól is nagyobb rejtély, azaz Haven nevének oka. A kicsit azért keresztelték el Menedéknek, ugyanis csodával határos módon úgy bújt ki a mamájából, hogy a magzatburok még sértetlenül rajta volt. Majd magától megrepedt, és szétnyílt, amikor a baba teljesen kint volt. Ez pedig a szülész szerint rendkívüli jelenség volt, amilyenről még soha nem hallott. Így Haven papája úgy döntött, lányának egész életében magán viselnie annak a nyomát, hogy milyen biztonságban jött a világra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon
A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár
Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con
Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:
2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár
Böde Dániel folytatja pályafutását
Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.