Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2014. Augusztus 03. 17:22, vasárnap | Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás

Kovács Bálint nagy csatában lett harmadik vasárnap

Kovács Bálint nagy csatában lett harmadik vasárnap

Véget ért a H-Moto Team fiatal versenyzője, Kovács Bálint számára a poznani versenyhétvége.

A lengyel helyszín adott otthont az Alpok-Adria Kupasorozat idei ötödik eseményének. Bálint a tegnapi második hely után ma nagy csatában harmadik lett kategóriájában.

A H-Moto Team 12 éves reménységére, Kovács Bálintra újabb nagy feladat várt ezen a hétvégén Poznanban. Egy újabb, számára eddig ismeretlen pályán kellett helytállnia. Az ebből adódó hátrányát már csütörtökön megkezdte ledolgozni, azon a napon délután részt vett a pálya motoros nyíltnapján, hogy minél hamarabb belé ivódhassanak az ívek és féktávok. Az ismerkedés napja után, már két kategóriatársával együtt körözött pénteken. Az a nap igen termékeny lett, hiszen Bálint majd’ négy és fél másodpercet gyorsult.



Innen várták a szombati folytatást, hogy nekivágjanak az időmérőnek. Az azonban nem a legjobban indult, mivel Bálint elsőszámú motorja megragadt, aminek egy kisebb esés lett a következménye. Bár szerencsére a versenyzőnek semmi baja sem lett, mégis hátrányba került, mivel így a gyengébb tartalék motorjával kellett folytatnia a hétvége hátralévő részét. Nem volt meglepő, hogy a legjobb idejétől így elmaradt. Ennek ellenére is derekasan helytállt a versenyen, a Moto3-mal együtt rendezett futamon kategóriája második helyét szerezte meg.
A mai nap különösebb izgalmak nélkül telt a rajt pillanatáig, a délelőtti bemelegítő edzés a szokásos technikai ellenőrzések és gumicsere után simán zajlott a csapat számára. Mivel kategóriájában továbbra is hárman indultak, ismét a Moto3 mezőnyével együtt engedték el őket. Legnagyobb riválisa, Di Giorgio ezen a napon is szép teljesítménnyel behúzta a kategóriagyőzelmet. A másik olasz, Kosmac viszont nagy csatában volt végig ifjú honfitársunkkal. A legvégén a rutin Kosmac felé billentette a mérleg nyelvét, de a mutatott teljesítmény egyáltalán nem ad okot szégyenkezésre. A mai napot Bálint nagybátyja és edzője, Szilner Jánosértékelte.

Szilner János, Kovács Bálint edzője
„A rajt nem a legjobban sikerült, de se baj, majd ledolgozza a hátrányt, gondoltuk. Ez sikerült is, körről körre nagy csata volt a 2. és 3. helyért. Bálint keményen dolgozott, a technikás részeken mindig előnyre tett szert, a hosszú gyors részeken viszont mindig elbukta azt. Az utolsó körben végig elöl ment, egészen az utolsókanyar féktávjáig, ahol megérkezett az ellenfele, Bálint sajnos mögé került, a kigyorsításnál pedig a már elöl haladó rutinos róka egy pillanatra elvette a gázt, így kibillentette őt a ritmusból, és nem tudott a melegszélből kilépni a leintéskor. Szomorúan láttuk, hogy most nem sikerült. Bálint inkább ideges volt, mint szomorú. Azért mert megette ezt a cselt. Szerintem pedig ez is a tanulás része. Két hét múlva a Hungaroringen visszavágunk!”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.