Hírek
2012. Május 28. 14:01, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress
Idén kevesebb és drágább borokat ihatunk

A várt termés két-három százaléka elfagyott a villányi szőlőkben.
A károk felmérésével most végeztek, így kiderült, kevesebb bort tudnak majd palackozni, mint a korábbi években és az is drágább lesz majd. Eközben vasárnap indult a pünkösdi hétvége legnagyobb boros programja, a Palkonyai Nyitott pincék.
Az első csoportok már megérkeztek Palkonyára, ahol tizennyolc éve tartják meg ilyenkor a Nyitott Pincék elnevezésű programot. A villányi hegy északi oldalán fekvő kistelepülésen tíz családi, kézműves pincét lehet meglátogatni.
A hegy túloldalán, Villányban azt mondják, jövő ilyenkor veszélybe kerülhetnek az olyan boros programok, mint a palkonyai, hisz a termés egy része elfagyott. A területünk tíz százalékát érintette ez a fagy, huszonöt hektárból kettő és fél hektár. Plyan tíz százalékos terméskiesésünk lesz az idei évben – mondta Tiffán Ede.
A villányi hegy alacsonyabban lévő lankáin szinte mindenhol pusztított a fagy. Gyakorlatilag száz százalékos károkat okoztak a fagyok Spiegel Zsolt hegybíró szerint. A városban és a környéken 800 kisebb-nagyobb borászat működik, tavaly nagyjából 21 ezer hektoliter bort adtak el. Idén biztosan nem lesz ennyi, és várhatóan, ami készül, az is drágább lesz - tájékoztatott a köztévé.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.