Hírek
2019. Szeptember 16. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - Fotók:MTI/Mihádák Zoltán
Hatástalanították a fővárosban talált óriási bombát
Vasárnap délre sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát -jelentette be a helyszínen Markovics Zita, a tűzszerész ezred kommunikációs tisztje.
Debrődi Péter, a hatástalanítást végző tűzszerész elmondta: a műveletet kissé nehezítette, hogy a bombának ott kellett maradnia, ahol találták, nem mozgathatták. A két gyújtószerkezet körül az egyik a becsapódáskor deformálódott, de mindkettőt sikerült kiszerelni a bombatestből. Most a robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik, ahol később ellenőrzött körülmények között semmisítik meg.
A százados kérdésre válaszolva azt mondta: a hétfőn a Szent Margit Gimnázium területén folyó építkezésen előkerült amerikai gyártmányú, 250 kilogrammos légibomba gyakorinak számít. Emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban a szövetséges erők bombázták a hidakat, valamint a stratégiailag kiemeltnek számító célpontokat. Becslések szerint a ledobott bombák mintegy 10 százaléka nem működött megfelelően, vagyis nem robbant fel. Ezek az eszközök még ott vannak a földben - tette hozzá.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere köszönetet mondott a tűzszerészeknek és a biztosításban részt vevőknek. A hatástalanítás miatt 686 lakást kellett kiüríteni, ez mintegy 2000 embert érintett - közölte.
A korlátozásokat feloldották, az emberek visszatérhetnek otthonukba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
