Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2017. Július 25. 12:40, kedd | Belföld
Forrás: mti

Három egyetemet is ellenőrzött az ÁSZ

Három egyetemet is ellenőrzött az ÁSZ

Az ÁSZ befejezte három egyetem utóellenőrzését

Befejezte három egyetem utóellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), eszerint a Dunaújvárosi Egyetemen jelentősen javult a működés és a közpénzfelhasználás szabályozottsága, a Széchenyi István Egyetemen is végrehajtották az intézkedési tervben meghatározott feladatok jelentős részét, a Nyíregyházi Egyetemen ugyanakkor több korábban azonosított hiányosság továbbra is fennáll - tudatta az ÁSZ az MTI-vel kedden.

Az ÁSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Dunaújvárosi Egyetem utóellenőrzésekor az ÁSZ megállapította, hogy túlnyomórészt végrehajtották a belső kontrollrendszer szabályszerű kialakítása és működtetése, valamint a szabályszerű pénzügyi és vagyongazdálkodás érdekében vállalt feladatokat. Az egyetem kialakította és működtette a kockázatkezelési rendszert. Belső ellenőrzési vezetőt neveztek ki, ugyanakkor a 2015-ös belső költségvetés mellékletében még nem bontották központosított és decentralizált részekre a képzési, a tudományos célú és a fenntartási támogatást.

A Széchenyi István Egyetem utóellenőrzésekor az ÁSZ megállapította, hogy az intézmény feladatai nagy részének végrehajtása javította a működés szabályozottságát, azonban a belső kontrollrendszer területén feltárt hiányosságok egy része továbbra is fennáll. Továbbra sem határozták meg az etikai elvárásokat, nem készítettek valamennyi tevékenységcsoportra és folyamatra ellenőrzési nyomvonalakat. Elmaradt a munkajogi felelősség munkáltatói jogkörben történő kivizsgálása. A gazdálkodási jogkörök szabályszerű gyakorlásának érvényesítése sem valósult meg, mivel a szabályszerű kifizetéseket biztosító kontrollokkal kapcsolatos tevékenységek ellátása több esetben nem volt szabályszerű.

A Nyíregyházi Egyetem utóellenőrzésekor az ÁSZ megállapította, hogy az intézmény több feladatot sem hajtott végre. A gazdálkodási jogkörök gyakorlása terén az ÁSZ által korábban azonosított hiányosságok továbbra is fennállnak, és ezek veszélyeztetik a kifizetések szabályosságát. Továbbá elmaradt a hallgatói költségtérítések önköltségszámítással történő alátámasztása. Az ellenőrzési jelentésekben megfogalmazott szabálytalanságok, hiányosságok megszüntetésére sem készült minden esetben intézkedési terv.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindhárom intézmény fenntartójaként végrehajtotta vállalt feladatait.

Az ÁSZ 2014-ben és 2015-ben végezte a 28 állami és két egyházi fenntartású felsőoktatási intézmény átfogó ellenőrzését, az utóellenőrzések során pedig az ellenőrzések alapján összeállított intézkedési tervek végrehajtását értékelik.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében

Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.

2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld

Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan

Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.

2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld

Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden

Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.